Ma az álláskeresők figyelmét szeretnénk felhívni három, elsősorban a hazai piacra készített alkalmazásra. Bár az efféle pályázatokat többnyire asztali számítógépről intézi az ember (az önéletrajz szerkesztését legalábbis mindenképp), azért ha BKV-n ülve is szét tudunk nézni az aktuális lehetőségek között, az semmiképp nem haszontalan.
Az App Store-ban tegnapelőtt debütáló ÁllásStart (v1.0) elsősorban, de nem kizárólag pályakezdőknek kíván segítséget nyújtani az iskola utáni elhelyezkedésben.
A Workania.hu (v1.1) valamivel korábbi app, elsősorban keresésre épül, emiatt kicsit nehézkes a használata, de aki tudja, mire vágyik, az így is könnyedén boldogulhat vele.
Végül ott van a Sanoma állásportáljának natív iOS-es változata, a Profession, ami már az 1.2.3-as verziónál tart, ebből adódóan talán a legkifinomultabb a három közül. Rákereshetünk címszavakra, szűkíthetünk munkakörök és területek szerint, de lehetőség van a legfrissebb hirdetések listázására is.
Mivel szerencsére nem mindenkinek ugyanazon állásokra fáj a foga, azt javasoljuk, tegyétek próbára az összes állástárat.
Ennek az álláskeresők esetében gyakori "nadrágszíj üzemmód" sem lehet akadálya, hiszen jelenleg mindhárom alkalmazás ingyenes.