Ismét Apperitív, ezúttal a szőlő, a zene és az emlékek jegyében!
bor7 (v1.0)
Folytassuk ott, ahol tegnap abbahagytuk: a bornál, ráadásul ezúttal szóda nélkül! Az alkalmazás célja hazai rendezvényeket (ugyebár ezért "borhét") és termékeket bemutatni. Egyelőre csupán a balatonfüredi Tragore sétány programját és 25 pincészet mintegy százas nagyságrendű palackját tartalmazza az adatbázis, a lista tehát még közel sem teljes, de a kezdeményezés mindenképpen ígéretes. Kereshetünk fajtánként és termelőnként, illetve jegyzettel ellátott (a borok leírásánál az "ízlett" gomb érintésével írhatunk ilyet) kedvenceinket is elérjük egy külön fül alatt. Az ikon pedig a Nappló egyik kedvence eddig!
BudapestPark (v2.0)
A Rákóczi híd pesti hídfőjének déli oldalán nyílt meg idén a Park, a főváros egyik legnagyobb alapterületű szórakozóhelye. A Zöld Pardon bezárását követően jelentős élőzenei élet költözött át ide Újbudáról. A koncertek időpontjáról és a jegyárakról pedig a Canecom korrekt alkalmazásán keresztül is informálódhatunk. Hírek, helyszínek, programok, fellépők, elérhetőségek, házirend, jegyinformációk, megközelíthetőség és akciók - ezekben a menüpontokban gyakorlatilag mindent megtalálhatunk, amit a Parkról tudni szeretnénk.
360 Panorama (v4.2)
Nem magyar, de hasznos, az Occipital térfotózó appja tényleg az egyik legjobb a kategóriájában, ráadásul pár napja limitált ideig ingyenes! Talán csak a Photosynth (Microsoft) és a DMD Panorama (Dermander) vetekszik vele az általunk kipróbáltak közül. Az előbbihez hasonlóan, itt sem csak egy síkban fotózhatunk, hanem egy kicsit feljebb és lejjebb is billenthetjük a kamerát a tér feltérképezése közben. Külön kattintgatásra nincs szükség (ahogy a DMD-ben sincs), a program rögzít magától, nekünk csak a befejezést kell jeleznünk. Természetesen itt is figyelnünk kell arra, hogy ne túl gyorsan mozogjunk, illetve hogy a kör (vagy gömb) középpontja minél jobban egy helyben maradjon.
Ami a pluszokat illeti, kész panorámáinkat bármikor visszanézhetjük, letölthetjük a képek közé, elküldhetjük e-mailben, megoszthatjuk közösségi oldalainkon, illetve egy regisztrációért cserébe feltölthetjük az occipital.com oldalra, akár privát, akár publikus használatra. Amígnem kell érte fizetni, mindenképpen érdemes kipróbálni!